A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kézilabda. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kézilabda. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. június 4., kedd

Lila kar + duzzadt térd = aranyérem

Igen, igen, lógunk még Hawaii-os posztokkal, meg néhány update is várat magára az esküvővel kapcsolatban, de most megint sok minden történik. Majd azokról is írunk (ehe), de most mindenképp ide is ki akartam tenni, hogy 

ÍR BAJNOKOK VAGYUNK!!4!

Egész évben erre készültünk, az edzéseken is olyan dolgokat gyakoroltunk, amikkel meg lehet fingatni az ellenfelet, és hát megérte! A Dublin International, a másik csapat, egyfeszt nyerte a bajnokságot. Már vagy 4-5ször ők nyertek, míg tavaly nem jöttem a csapathoz! Hehe... najó nem azért, de tényleg kellett egy-két jó játékos az Astra HC-be, hogy felvegye a versenyt a DI-vel. Amúgy ők ilyen igazi mocskos csapat: alattamos ötések, agresszív játék, pofázás, ha valami nem tetszik nekik, akkor meg szétesnek. 


Nagyon szuper meccs volt, azt mondták a nézők is, hogy élvezetes volt nézni. Végig mi iránítottuk a meccset. Vezettünk egyel-kettővel, aztán feljöttek, aztán elléptünk, aztán feljöttek... a végére pont feljöttek és 27-27 lett. Jött a kétszer 5 perc hosszabbítás, amibe bedaráltuk őket: 30-28 volt ide az első 5 perc után, a vége pedig 35-31. Teljesen megérdemeltük.

A játékvezetőkre most nem lehetett panasz. Nagyon jól megfogták a meccs elején a pofázást, az első 10 percben sztem meg vagy 2-3 sárgát iszórtak a DI-nál. Mi meg tudtuk, hogy mi vagyunk az under dog, szóval kussoltunk. De azért mindekét oldalon voltak hibás döntések, csak a korábbi tapasztalattal ellentétben ez kiegyensúlyozott volt.

És mi volt ára? Hát bal vállam kicsit fáj, a jobb bickóm szét van marva és lilás-zöldes színekben pompázik. A legrosszabb viszont a jobb térdem. A 10-ik percben egy befordulás-feugrás során meglöktek a levegőben, kibillentem az egynesúlyomból, de e a labdát el tudtam dobni. Ez viszont azt eredményezta, hogy nem tudtam kézzel tompítani így a jobb térdem belső oldalára érkeztem a pehely testemmel. Rögtön le kellett ülnöm, mert nem bírtam lábraállni. Fagyasztás, kis mozgatás, 5 perc után vissza tudtam menni és végig is nyomtam a meccset. Kellett is, mert jól ment a védekezés, lőttem 3-4 gólt, csináltam 2-3 hetest. Aztán persze amikor lepihentem, akkor jött a gond. Úgy bevizesedett a térdem, hogy alig bírtam hajlítani. Szerencsére tudok lépni, tudom terhelni, nem fáj ha csak úgy van, de azért nagyon halítani nem tudom. Jegeltem, kentem, most lentebb is ment, remélem pár nap és jobban leszek. De mindegy, megérte, hisz végre odabasztunk ezeknek a nagyképű köcsögöknek - már bocsánat :D

És ugye most az van, hogy mehetünk az EHF kupára játszani más csapatokkal. Még vizgáljuk, hogy mik lennének a költségek, de mindenképp szeretnénk élni ezzel a lehetőséggel, mert aztán így lesz mit mesélni az unokáknak.:

Vili

2012. április 15., vasárnap

Ejj, ejjj...

Hát igen, úgy néz ki, hogy az utóbbi időben nagyon elhanyagoltuk a blogot. Akivel szoktam telefonon is beszélni, mindig mindenki megjegyezte, hogy mi van már a bloggal. Végül eljutottunk oda, hogy már én érzem szarul magam, hogy nem írok, szóval elhatároztam, hogy visszatérek a bloghoz. Lehet, hogy rövidebbek lesznek a postok (ha telefonról írok, miközben edzésre megyek), de legalább lesznek.

Na, de nézzük, hogy is állunk jelenleg. Egy kis recap az elmúlt időszakból:

munka
Januártól új főnökünk van, vagyis a a régi-új: ő az, aki akkor ment el szülni, amikor én jöttem. Kb egy quartert (ezt a szót már a szüleimnek is kell ismernie) volt a főnököm, aztán jött Panos, a görög menedzser és ír celebritás (szerepelt itt egy ilyen valóságshow jellegű műsorban, ahol egy gazdag mukinak kerestek valami kollégát - Apprentice, akit érdekel). Szóval Aneta újra a főnökünk. Sok dolog változott a cégen belül is struktúra szinten, de erről nem beszélhetek. Semmi komoly, csak kicsit racionálisabb most az elrendezése a dolgoknak. Sok új projekt van most kilátásban, hiring van ezerrel, keresünk sok új embert a magyar csapatba is.

Háhh, ami szuper: átköltöztünk a vadiúj épületünkbe. BAZIJÓ. Nagyon szép, modern, googley. Ez az, amiben lesz majd medence meg szauna, meg egy nagyobb gym, mint a mostani. Nagyon várjuk, hogy kész legyen teljesen, mert még nem minden kész: pár emelet nincs még meg, a recepciót is most csinálják, meg az ebédlőt, meg a fentieket...de júniusban megint átadnak pár dolgot, szóval lehet, hogy őszre már teljesen kész lesz. Akik jönnek majd meglátogatni, azoknak már ezt mutatom meg (a régi épület már majdnem teljesen le is van zárva, azt is elkezdik felújítani). És szintén menő: most már lehet kutyát behozni az irodába :)

lakás
Fejlemények vannak! Május elején költözünk. Szerettük ezt a házat, de rájöttünk idővel, hogy kicsit nagy, illetve nem ideális számunkra az elrendezése. Kicsit nagyobb nappali kéne, Timi sminkszobájára meg őszintén szólva nincs nagy szükségünk. A lényeg, hogy nagyon szerencsések voltunk, mert ugye minket május 19-ig ideköt a szerződésünk, de találtunk egy lakást, amit amúgy is csak május elejétől lehet költözni. Egy darabig úgy voltunk, hogy egy kisebb házat nézünk, amihez van egy kis kert, de nem igen voltak jók a környékben, pedig voltunk megnézni egy párat. Úgy határoztunk végül, hogy inkább próbáljunk meg egy kicsit fogni a költségeken (most ugye 1500€-t csengetünk havonta), nézzünk lakást. Ugye a lakásokkal az alapvetően a baj, hogy elég indusztriál jellegűek, kevésbé otthonosak, jellemzően nem lehet a falra szögelni meg ilyenek. Bemész egy kolléga lakásába, majd egy másikba és azt hiszed, hogy ugyabban a lakásban vannak. A lényeg a lényegben, hogy mi szerencsések voltunk, mert akié ez a lakás, az egy olyan pár, akik májusban költöznek ki Ausztráliába (a szemetek). A faszi ausztrál, a csajszi ír, itt éltek egy jó ideig, de most mennek vissza. A lakás az ő tulajdonuk, emiatt nagyon otthonos és szuperül van berendezve. Van minden, ami kell. A legjobb, hogy megkérdezték tőlünk, hogy mit hagyjanak itt, mert ugye a sok cuccukat nem viszik ki, szóval kicsit olyan volt, mintha at IKEA-ban shoppingoltunk volna: " ez tetszik, ez maradjon, szárítónk van nekünk is, az nem kell, nektek jobb a szőnyegetek". Szóval nagyon jól jártunk. Annyi, hogy 2 évre kellett velük aláírnunk, de bízzunk benne, hogy nem lesz semmi gond (megjegyzem, hogy itt is simán maradhattunk volna még egy évet).

Néhány szó a lakásról: külön bejárata van az utcáról, de nagyon jó a környék. Nem a földszinten van (nekem attól herótom van, ha belátnak az emberek), hanem az ajtón belépve egy kis lépcsőn kell felmenni, de ez a rész már a lakáshoz tartozik. Fent van egy kis előszoba, onnan nyílik mindent: egy a mosatninknál nagyobb hálószoba, amiben nagyobb ágy van, mint a mostanink. Fürdőszoba, raktárhelység, konyha és nappali. A konyha jóval kisebb - a mostaninknál melyik konyha nem az? - de nekünk megfelelő lesz, mert nagyon jól fel van szerelve. A hűtő sajna kicsi, amiben ilyen mini-fagyasztó van, de talán ezzel tudunk élni, elvégre most sem egy 4fős család kajáját tároljuk a hűtőben. A nappali meg valami zseniális: körbe ablakok, nagyon világos, egy kis része a canal-ra néz és jóval nagyobb a mostaninknál. Szerintem az is lehet, hogy kétszer nagyobb.

Szintén király, hogy egy nagy kanapé van benne - nem két ilyen kis nyomoronc, mint a mostaniak. Ja, a kanapé pedig kihúzható, lehet kényelmesen vendégeket fogadni. A mostani lakásunkban ugyan van vendégszoba. de nem a legkényelmesebb, mert kicsi és egyszemélyes az ágy is. (Szintén jó hír, hogy beszereztünk egy világbajnok felfújtaós matracot, szontén kétszemélyes. Használtan vettük egy magyar kollégánktól, aki azt mondta, hogy talán kétszer használnáték és valami 200-250€ volt, nagyon kényelmes. Szóval ugyan nincsen az új lakásban vendégszoba, de 2x2 ember kényelmesen el tud lenni.

Majdnem elfelejtettem, hogy ven erkély, nem is olyan pici, szóval egy lata barbeque-t be is figunk oda fittyenteni.

kézilabda
Mivel én írom a posztot a KÖZÖS blogunkra, azért én megemlítem, hogy mi is most a kotta a kézivel. Sajnos az edzőnk elment Izraelbe egy kiküldetésre, egy év múlva jön vissza, de úgy tűnik, hogy nem esik szét a csapat. Néhány vén róka tartja az edzéseket, mikor ki ér rá. Én is tartottam már:)
A bajnokságban (ehh) nem állunk rosszul, ma is nyertünk, az elődöntőért játszhatunk két hét múlva. Kicsit a jobb könyököm és a vállam le van sérülve, de benézek majd egy gyógyszertárba valami cuccért.

geek
Mivel Máté is megjegyezte, amikor itt voltak nem olyan régen, nem mehetek el a kütyük mellett. Már 90%-os a rendszer: 42"-os HDTV -pipa, faja 2.1-es hangrendszer - pipa, Mac Mini - pipa, XBOX - pipa. Ami még hiányzik, az a normális, állandó internet, ami a költözéssel megoldódik, mert ott szolgáltatk a UPC. És a hab a tetején, a tulajok ott fognak hagyni nekünk egy tök új Nintendo Wii-t is. A Guitar Hero-hoz kellenének már csak új gitárok, meg a Mac Minibe tervezek beújítani egy 2x4 GB-s RAM-ot a mostani 2x1 GB helyett. Ennyi. Tudom, rohadjak meg.:)

leasure & pleasure
Húsvétra elhúztunk Dingle-be Timivel. Béreltünk kocsit, szállást, nagyon szuperül sikerült. Erről majd sztem hamarosan (igen.) írunk még bővebben, mert vannak szuper képek is. A lényeg, hogy ezeket csináltuk: fóka rezervátumot látogattunk, lovagoltunk, delfinlesen voltunk, aquariumban voltunk, jókat vacsiztunk. Részletek majd jönnek.


Sajnos ezen felül nem sok kikapcsolódás jutott, eléggé meg voltunk feszülve mostanság a munkában, de hamarosan most már jobb lesz.


mikor megyünk hova?
Én május 18-án megyek haza, ami egy péntek. 19-én, 20-án Pesten leszek, 21-én pedig irány Szeged. egész héten lent leszek, meg tervezek menni Tótkomlósra, nagyizni is. Timi 23-án jön, ha miden igaz, szóval egy kicsit átfedésben leszünk, de tovább is marad. Sajnos kevesen vagyunk a csapatban most, nem lehetett megkockáztatni, hogy többen elmegyünk.

Tervezünk augusztusban menni megint haza, akkor mennénk nyaralni Mátéval és Lucával Horvátországba, de ez még tervezés alatt van jelenleg.

Ezen felül jó lenne elmenni valahova kettesben is, de erről még nem beszéltünk komolyabban.

etc...
Ennek már nem tudtam kategóriát adni, de úgy néz ki, hogy meg fogom csináltatni a szemem. Egy egy nagyon friss, ropogós hír: tegnap voltam is egy cégnél, ahol csináltak felméréseket a szememről, meg konzultáltunk. Nem olcsó, de bazi profi. Minden kedvezménnyel,  meg évvégi adóvisszatérítéssel 2000€ körül lenne az egész. Van olcsóbb is, de nekem azt nem ajánlja a doktornő, mert nagyok a pupilláim, ami azt jelenti, hogy az eredmény nem lenne olyan jó a hagyományosabb módszerrel. Amúgy nagyon komoly: a műtét szemenként 50 másodperc és rögtön élesen lát az ember. 2 nap a lábadozás és utána kb 1 hétig lesz egy kicsit száraz a szemem, de csöpögtetéssel megoldható. Erősen gondollkodok rajta, mert nagyon jó lenne, de azért sok pénz. Van most egy kis megtakarított pénzem, de kitűztem magam elé, hogy év végéig összegyűjtök X összeget. Hamarosan el tudok adni 3 részvényemet, valszin azt beleforgatom ebbe. Az a baj, hogy most olyan 620$ körül van a Google, szóval csak a részvények nem fedezik. Na, majd még agyalok rajta. 8 hetem van eldönteni, ha belevágok, akkor június elején meg is csinálnák.

No, hát most nem lehet panasz, hogy nem írtam semmit. Ha van valami kérdés, amiről szeretnétek, hogy bővebben írjak, akkor szóljatok.

Puszi mindenkinek!
V

2011. március 8., kedd

Mókuskerék

Mint az a legutóbbi blogpost dátumán is látszik, elkapott a mókuskerék. Véget értek a Noogler-napok és beindult a munka. Egyre jobb megy, szerintem a hónap végére már majdnem, hogy teljesértékű lehetek.
Megpróbálom összefoglalni, hogy mi is történt ezalatt az egy hónap alatt (nem kronlógiai sorrend, csak írom, ahogy eszembe ötlik):

- kaptam fizetést, éjjjóóó! 25-én egy kisebb vagyon jelent meg a számlámon. Ha forintba kellene kifejezni, akkor bőven 7 szemjegyről beszélünk. Abból mondjuk vissza is kellett adnom elég sokat, plusz a lakbért is ki kellett fizetni, de akkor is... ennyi pénzem még nem volt sosem :)

- nagy hír!!! Timit felvették a Google-hoz, ide Dublinba. Május 9-én kezd, ha minden igaz. Bazijó lesz, csak addig ki kell találni jópár dolgot. Például, hogy májusban már költözzünk-e új lakásba vagy várjunk júniusig? Na és persze, hogy az a lakás egy vagy két hálószobás legyen? Hajlunk a kettő felé (ha jön látogatni a család, barátok, akkor lehet szállásolni), deaz egyszobásnak is megvannak az előnyei. Legalább ez egy olyan dolog, amivel izgalmas foglalkozni. Timi is ugyanazt fogja csinálni, mint én, gyakorlatilag egy team-ben leszünk. Sokan kérdezték, hogy nem lesz-e ez gond, hogy együtt vagyunk a munkában is, de szerintem ez pont, hogy jó. Főleg Timinek az elején ez sok segítség lesz, a munka meg eléggé olyan, hogy felveszi az ember a fejhallgatót, aztán mered a képernyőre és ebédig fel sem nagyon áll. Szóval egy légtérben leszünk, de egymás munkájával csak akkor foglalkozunk, ha segíteni kell. Kíváncsian várom!

- volt egy-két kézlabda meccs mostanában. Pont mikor Timi itt volt, akkor volt az utolsó...hát mit is mondjak... kicsit felb@sztam magam. Nem vagyok egy rinyálós típus, de amikor a srác háromszor csap az arcomba, mert lemarad rólam és a bíró meg nem küldi le, akkor azért felmegy bennem a pumpa. Az meg a másik, hogy NINCS BEÁLLÓSUNK. Vagyis van, de inkább ne lenne. Mindig arra mozdul el, amerre nem kéne és inkább útban van. Én termetemből nem vagyok az az átlövős irányító, de egy jó beállóval jól tudnék együtt játszani... vagy legalább egy olyannal, aki nem folyamatosan rossz helyen áll. Megpróbálok majd bemenni én is néha, de az a baj, hogy akkor nincs iránító. Arról nem is beszélve, hogy olyan dolgokat csinálunk, amit ilyen szinten tökre nem kéne. 5-1-es védekezés olyankor, amikor a 6-os fal sem megy?!

- elkezdtük nézegetni a repjegyeket Los Angelesbe.:) Mivel Timit én ajánlottam be, kapok a Google-től bruttó 3600€-t, ami nettóba olyan 1700 körül lesz. Így működik ez: ha ajánlok valakit, akit felvesznek, akkor kapok bónuszt a referálásért. SZÓVAL AKIT ÉRDEKELNE VALAMI MUNKA A GOOGLENÉL, JELENTKEZZEN!!! Gyakorlatilag meg kell duplázni a létszámot. Most vett a Google egy épületet itt szemben 100 milláért, amit meg kell tölteni emberrel. Az az épület akkora, mint a mostani kettő együtt. (Amúgy érdekes, hogy a magyar sajtó nem nagyon írt erről.)

- múlt héten töltött káposztát csináltam a magyar csapatnak. Van itt néhány remek magyar bolt, ahol tudtam venni füstölt oldalast, vecsési káposztát meg savanyított káposztaleveleket... még jó kis tejföl is volt:) Szóval olyat főztem, hogy na...nagyon finom lett. A következő lépés a halászlé lesz. Persze halat is lehet venni a magyar boltban... de még szarvast is, szóval tényleg van minden - csak pálinka nincs:(

Egyelőre ennyi, de majd hamarosan (tényleg) írok megint. Csókpuszi.

2011. február 3., csütörtök

Kézilabda VS Írország

Tegnap megvolt az első edzésem. Egy kis háttér: tehát összesen 5 csapat van írországban, mármint férfi. Szerintem női csapat is ennyi lehet. Az egyik magyar kollégám ajánlotta az Astra HC-t, ő oda járt. Rendeltem Amazonról labdát és térdvédőt, Timivel kiküldettem egy pár kézis cipőt és felvettem a kapcsolatot a szervező sráccal.
Néhány gondolat:

- ugye azt már írtam, hogy a kézilabda alapból egy ismeretlen sport azoknak, akik nem hagyományosan kézilabdás országból jöttek (Francio., Németo., Dánia, Svédország, Norvégia, Lengyelo., Spanyolo., etc). Pl az egyik olasz noogler-társamnak fogalma sem volt róla, hogy mi az. Az Astra csaptában egyetlen ír srác van, a többiek küldöldiek. Argentín, német, izlandi, litván... Mondjuk ezt sejtettem, hogy így lesz.

- a terem: azt is láttam előre, hogy nem szabvány méretű lesz, de a többiek mondták, hogy van szabvány valahol kintebb, a meccsek ott szoktak lenni. Amúgy egy tök nagy iskolának (ahol hatalmas rugby pálya is van) a tonaterme. Nem nagyon kicsi, de zavaró... teljesen másképp méri fel az ember a távolságot egy ilyen csarnokban. Jó messze van, úgy 20 percet kell gyalogolnom a buszhoz, ami 40 perc alatt ott van - mondjuk pont az iskola előtt áll meg. Maga a terem jó minőségű: tök jó a parketta - vagyis lenne, ha nem lenne rajta egy centis por. A kapuk viszont nagyon silányok...egy egy erősebb lövés simán elmozdítja őket, ha éppen kapufára megy.

- ami nagyon nem jön be, az az, hogy vegyes az edzés, vagyis lányok és fiúk együtt. Régen sem szerettem lányok ellen játszani és ez a mai napig nem változott. Egyszerűen nem lehet igazán jót játszani, mert oda kell figyelni, hogy milyen erővel ütközöl, hogy fogod meg, hol (!) fogod meg, szóval egyszerűen az izgalmat veszi ki a játékból. Persze érthető, hogy miért van ez így: kevesen vagyunk. Most 12-en voltunk lent, amiből 7 fiú és 5 lány volt; egyszerűen nem érné meg termet bérelni csak fiúknak vagy csak lányoknak. Így viszont maga az edzés, mint olyan lehetetlen. Persze, lehet erősítgetni, meg mozgásokat csinálni, de csapatszinten nem lehet semmit... figura? ááá, de még egy sima kereszt sem nagyon jön össze. Beleszólni meg nyilván nem fogok... szóval ez inkább olyan hobbi-kézilabdázás, az csak a különleges környezeti adottság, hogy ennyivel is benne lehet lenni a legjobb 3 csapatban.

- ami lehet, hogy nagy szívás lesz, az az igazolás. Amikor át akar valaki igazolni, akkor 150 €-t kell lecsengetni: 50 € megy annak a szövetségnek, ahonnan eljön (az én esetemben a magyarnak) és 100 € megy annak, ahova igazol (nálam ez az ír). Ha vissza akarok majd menni egyszer a pesti csapatomhoz, akkor ez pont megfordul. Azoknak az országoknak a szövetségei, ahonnan eljöttek kézisek, rájöttek, hogy ez jó biznisz, mert aki elmegy, az egyszer valószínű vissza is fog jönni, ezért az utóbbi időben erre oda is szoktak figyelni. Az én esetemben azt beszéltük meg, hogy majd meglátjuk mi lesz, mert volt már olyan, hogy szart bele az itteni szövetség és lehetett bármi adminisztratív baszakodás nélkül játszani, de olyan is volt már, hogy kellett. Majd kiderül, de mondjuk annak nem örülnék, ha ezt ki kellene köhögnöm. Amúgy meg benne van az is, hogy csak kölcsönjátékosként fogok játszani, akkor valószínű nem kell fizetni ilyesmit. Mindegy, az ilyen papírmunkát úgysem én intézem, hanem az edző srác.

Ami majd kelleni fog tuti, az vax, de vagy 3 tégellyel. Nehezen beszerezhető, pedig szükséges, főleg egy poros teremben.

Plusz jó amúgy ebben az egész kézilabdás dologban, hogy azért egy kicsit legalább elszakadok a Google kényelmes kis vonzáskörzetéből és másokkal is, nem googlerekkel is találkozok.

2011. január 30., vasárnap

Harmadik 7

Hmm, hát elmúlt ez a hét is. Kicsit már kezd sok lenni a tréningekből. Nem panaszként mondom, csak már igazán csinálnék is valami produktívat. A tréningeken kívül még a kézilabda vb, ami meghatározó volt. Hála néhány kedves ismerősnek kaptam néhány linket, ahol online tudtam nézni a meccseket - per pillanat a döntőt nézem, félidő van. Vicces amúgy, hogy mennyire ismeretlen a kézilabda errefelé, de nem csak az írek, de sok más külföldi sem nagyon ismeri a játékot.

Ha már itt tartunk: Írországban 5 csapat van. Az egész országban... nagyon kemény. Már fel is vettem az egyikkel a kapcsolatot, az a nevük, hogy ASTRA HC. Úgy néz ki, hogy megyek hozzájuk, le is fognak igazolni, vagyis az ír első osztályban fogok játszani. Mondjuk nincs is több osztály:)
Semmilyen felszerelést nem lehet itt beszerezni. Az amazonról rendeltem labdát, meg térdvédőt, Timi pedig vett nekem egy Kempa cipőt, amit az éppen Budapesten tartozkodó, de Dublinban dolgozó kolléga el is hozott már. Szóval beszereztem nehezen minden, kedden már elvileg megyek edzésre is. Majd arról írok, mert vicces lesz - vagyis Márti, az egyik itteni magyar lány mondta, hogy nem olyan lesz, mint egy otthoni edzés:) Kíváncsian várom. Egyébként Márti, a lányoknál játszott, bajnokok lettek és mentek külföldre játszani. Lehet, hogy ebből fogok megélni és nem a Google-ből?

Btw, ma költözött ki tőlünk Emma. Egy hétig nálunk lakott a nappaliban az egyik noogler-társam, mert csak ma tudott beköltözni a lakásába. Spóroltunk neki egy kis pénzt, de jó volt... bár ez az egy hét elég volt már, mert kicsit nyűg volt, hogy 2 kulcsunk van 3 emberre. Főleg amikor elmentünk este valahova és nem együtt jöttünk haza.

A hülye internettel még mindig bénázunk. Nem mondhatom ki, hogy melyik szolgáltató, mert rosszt fényt vetne rájuk, de a UPC... 1 hétig volt internet, aztán hopp, megszűnt. Felhívtuk őket és kiderült, hogy törölték a szerződésünk, de nem tudják miért, valami rendszerhiba. Szóval azt ígérték, hogy péntekre lesz - nem lett. Hétfőn telefonálunk. Az ír UPC nem olyan jó, mint a magyar :) Hallottátok, hogy most nagyon jó ajánlatai vannak az otthoni UPC-nek? :) :)....

... ez a karabatic egy állat...

najó, így nem lehet írni. majd a héten jelentkezek, ha van valami újdonság.